Sporthírek
4518 hír · oldal 92 / 181
további 44 rovat…
SZEZONNYITÓ DUPLAHÉTVÉGE
Gyertek el minél többen, töltsük meg a lelátót, és szurkoljuk ki együtt a sikert!
Márton Luana bronzérmes a párizsi Grand Prix-n
A párizsi Grand Prix torna pénteki versenynapján három magyar lépett pástra, egyetlen ponton múlt a döntő Márton Luanának. Az első körben erőnyerő Márton Luana a szerb Bozanicon pontszegény menetekben tudott minimálisan felülkerekedni egy végletekig kiélezett meccsen. A koreai elleni negyeddöntő sem hozott sok pontot, de mindkét menet a magyar lányé lett. Az elődöntő nem is lehetett volna szorosabb. Az első [...]
A United edzője megszólalt a City csalásáról: „Ezt már nem lehet visszacsinálni”
Michael Carrick két aranyérmet is kaphat, ha elveszik a Manchester City bajnoki címeit.
Négy vereség egymás után, menesztették a török válogatott szövetségi kapitányát
Vincenzo Montella legnagyobb sikere a csapat élén a 2024-es Európa-bajnokságon elért negyeddöntő volt.
Távozik Mosonmagyaróvárról a világbajnok brazil kapus – hivatalos
Bárbara Arenhart tavaly nyár óta erősítette a csapatot.
A dunaújvárosiak sajnos vergődnek, kérdés, most mi lesz az Ágyúsok ellen
A dunaújvárosi csapat mérlege meccsenként egy lőtt gól és majdnem hat kapott.
Vég Zsombort a világbajnok búcsúztatta
Nem volt szerencsés a sorsolással a bakui világbajnokság utolsó magyar indulója: Vég Zsombor egy szép győzelem után a később a világbajnoki címig menetelő Szulamanidzével találkozott, és nem tudta megtörni mumusával szembeni rossz sorozatát.
Összetört Cristiano Ronaldo édesanyja, megviselték a történtek
A portugál válogatott legnagyobb sztárja körül forr a levegő.
Két korosztályra is válogatott feladatok várnak
Az U16-os és az U16-ös válogatottba is adunk játékost.
Vírusfertőzés miatt egy időre elfelejtette anyanyelvét az olaszok olimpiai bajnok alpesi sízője
Sofia Goggia nemcsak a pályafutása, hanem a visszavonulása utáni civil élete miatt is komolyan aggódott.
Jehirszki három leget nyert a 2017-es BL-győztes ellen a bázeli dartstornán
Mensur Suljovic 6–3-ra nyert a 43 éves magyar játékos ellen, és készülhet Michael van Gerwenre.
Szerződést hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC – hivatalos
A belső védő céljai egyértelműek: magasba akar emelni egy trófeát a szezon végén.
Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után
A szövetség elismerte, hogy emberi mulasztás miatt egyes versenyzők hátrányba kerültek az első szakaszban.
Óriási pofonnal küldte haza a Steauát a Ferencváros
Magyar szempontból kiválóan kezdődött az új BL-idény.
Utolsó futások (60 forrás) — 1 probléma
- ÜRES ute 0 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK 24hu 27 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK 444 15 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK asztalitenisz 6 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK atletika 10 hír 2026. 10. 16. 23:32
- OK badminton 10 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK birkozoszov 5 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK blikk 25 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK boxing 8 hír 2026. 10. 16. 23:32
- OK bringasport 10 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK chess 13 hír 2026. 10. 16. 23:32
- OK csakfoci 19 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK diving 12 hír 2026. 10. 16. 23:35
- OK duol 10 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK email 14 hír 2026. 10. 16. 23:35
- OK fradi 8 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK hockey 85 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK hunbasket 12 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK hunfencing 15 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK hunrowing 10 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK hunshooting 9 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK hunskate 7 hír 2026. 10. 16. 23:32
- OK hunswim 10 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK huntennis 10 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK hunvolley 22 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK hvg 20 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK index 30 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK infostart 20 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK jegkorong 8 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK judo 316 hír 2026. 10. 16. 23:32
- OK kajakkenusport 19 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK karate 10 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK kisalfold 10 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK m4sport 60 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK magyardarts 10 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK magyarnemzet 20 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK mandiner 20 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK matsz 17 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK mkosz 10 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK mksz 12 hír 2026. 10. 16. 23:32
- OK mlsz 100 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK mtk 10 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK mvsi 8 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK nb1 20 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK nemzetisport 53 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK origo 75 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK pentathlon 10 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK puskas 30 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK sandorkaroly 3 hír 2026. 10. 16. 23:30
- OK sportposzt 24 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK squash 5 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK sulyemelok 10 hír 2026. 10. 16. 23:31
- OK tajfutas 15 hír 2026. 10. 16. 23:32
- OK tatabanyaisc 142 hír 2026. 10. 16. 23:32
- OK telex 10 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK triatlon 16 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK vkla 30 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK waterpolo 15 hír 2026. 10. 16. 23:33
- OK wbasket 10 hír 2026. 10. 16. 23:34
- OK wtftaekwondo 20 hír 2026. 10. 16. 23:31