Kézilabda: dupla diadal Nemesvámoson
Kétszer is örülhettünk, hiszen a serdülők és az ifik is elhozták a két pontot Nemesvámosról.
9 hír · rovat: „Kézilabda”
Kétszer is örülhettünk, hiszen a serdülők és az ifik is elhozták a két pontot Nemesvámosról.
Csapatkapitányunkkal – a Bajnokok című műsorban – Szegő Tibor beszélgetett.
Remekül kezdtük a mérkőzést, ám a félidőre háromgólos hátrányba kerültünk. A második játékrészben óriásit küzdöttünk, a végjátékban pedig kitettük a pályára a szívünket, így 21-19-re megnyertük a találkozót.
Sikeres volt gyűjtésünk a Noé Állatotthon Alapítvány számára.
Dakos Noémi ki-ki mérkőzésre számít Székesfehérváron.
A jó erőkből és hasonló mérleggel álló Alba Fehérvár KC vendégei leszünk.
A székefehérvári győzelem után otthon is begyűjtötte a pontokat Géber Zsolt együttese, a Pécs gárdáját győzték le a negyedik fordulóban.
Az Eszterházy SC elleni parádés sikert Miklós Kitti értékelte, aki fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy a két pont mellett a Noé Állatotthon Alapítványt támogattuk, illetve a mellrák elleni küzdelemre is felhívtuk a figyelmet.
Két álomfélidő után 41-19-es győzelmet arattunk.