A hajrá előtt kétgólos az előnye az FTC-nek a Bresttel szemben
A csoportmeccseken az eddigi legnehezebb ellenféllel, a szintén százszázalékos francia Bresttel küzd meg az FTC.
4516 hír · oldal 79 / 181
A csoportmeccseken az eddigi legnehezebb ellenféllel, a szintén százszázalékos francia Bresttel küzd meg az FTC.
Xabi Alonso csapata a 3. perc után sem állt le: Henderson és Joao Pedro is duplázott; a Brighton tíz emberrel is nyert, továbbra is harmadik.
A támadó a harmadik Nemzetek Ligája-találkozó előtt elhagyta a válogatott edzőtáborát, miután összekülönbözött Jorge Jesus szövetségi kapitánnyal.
Közösen tiltakozik a Fradi és az MTK elnöke a sportvezetőket érintő összeférhetetlenségi törvénytervezet ellen.
A hollandhoz a Ferrari párosa került a legközelebb, míg az első ötöst Antonelli és Norris zárta. Hadjar már a Q1-ben kiesett váltóhiba miatt.
Az angyalföldiek egy győzelemmel az első helyre ugorhattak volna, ám a várdaiak a hajrában Bíró Bence révén egyenlítettek.
A baranyaiak idénybeli második győzelmükkel pontszámban beérik a miskolciakat. Kövesse helyszíni online közvetítésünket a mérkőzésről!
A legfontosabb jókívánság az lehetett: játsszanak majd a 83. szülinapon is…!
Szögi István Dániel pályacsúccsal győzött, a nőknél pedig Szabó Nóra végzett az élen 10 kilométeren.
Már az első percekben tízpontos előnyt építettek ki a hazaiak, ám ezt még le tudta dolgozni Nenad Markovic együttese, és szorossá tudta...
Jelenleg sérülés miatt nem játszik a Paks rutinos csatára.
Charles Leclerc mindössze 54 ezreddel maradt el.
A baranyaiak idénybeli második győzelmükkel pontszámban beérik a miskolciakat. Kövesse helyszíni online közvetítésünket a mérkőzésről!