Légióskörkép: magyar bombagól Portugáliában és egy 11-es Romániában
Szalai Gábor és Vida Kristopher találata mellett Kovács Bendegúz és Vitályos Viktor pályára lépését emelhetjük ki, Csoboth Kevin és Molnár Rajmund kispadon ült.
4546 hír · oldal 50 / 182
Szalai Gábor és Vida Kristopher találata mellett Kovács Bendegúz és Vitályos Viktor pályára lépését emelhetjük ki, Csoboth Kevin és Molnár Rajmund kispadon ült.
A PSN Zrt.-Pécsi Sportiskola triatlonosa kiemelkedő szezont tudhat maga mögött.
Kétszer is örülhettünk, hiszen a serdülők és az ifik is elhozták a két pontot Nemesvámosról.
A Belügyminisztérium Dísztermében rendezett díjátadó ünnepségen Pósfai Gábor belügyminisztertől és Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkártól vehették át a Magyar Sport Napja alkalmából adományozott állami elismeréseket, illetve a Gerevich György Nevelőedzői Díjakat a kitüntetettek – köztük volt a Tatabányai SC judoszakosztályának edzője, Kunyik Zsolt.
Kiss Levente, a Budaörsi SC 90 kilogrammos judósa bronzérmet szerzett a Malagában megrendezett felnőtt Európa-kupa viadalon.
A magyar teniszezőt legyőző Mia Pohánková kínai ellenféllel találkozik a második körben.
Előzetesen két helyezést várt a szövetségi kapitány a mieinktől a baki világbajnokságon, és pontosan ennyivel is zárta a csapat a viadalt.
Megérte előrejönnie Andrejevnek, a debreceni kapusnak.
Clarence Seedorf elődjét, Fernando Dinizt szerdán menesztették, miután a brazil klub sorozatban hetedszer is kikapott a bajnokságban.
„Két különböző mérkőzést játszottunk: egyet a piros lapig, egyet pedig utána. Az első 62 percben mi voltunk a jobb csapat...”
Dühösen reagált csapattársa döntésére.
A szombati hajhúzásért kapott piros lapja után most egy közösségimédiás poszt miatt került a címlapokra a Real Madrid brazil támadója.