Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével
Közben folytatódnak az egyeztetések a pályázat második helyezettjével is.
4327 hír · oldal 23 / 174
Közben folytatódnak az egyeztetések a pályázat második helyezettjével is.
A párharc győztese bejut a novemberi, bolognai nyolcas döntőbe.
Mendel Dániel a svájci Eiger Ultra Trail by UTMB 101 Short, hatvanegy kilométeres távján 11 óra 2 perc alatt ért be a célba, ezzel abszolútban hatodik, a 40-44-es korosztályban pedig első lett.
Albert Riera az előző idényben még a Frankfurtot irányította.
Vitális Milán a kispadról figyelte az OFI Kréta elleni csatát.
Frenkie de Jong legnagyobb célja a Bajnokok Ligája-győzelem a katalán klubnál.
Akár hónapokig nem léphet pályára.
Adolf Prokop vezette azt a lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtezőt, amelyen Détári Lajos a máig emlékezetes szabarúgásgólját lőtte.
„Azt remélem, látható mostanra egy olyan karakter, egy olyan Kristóf, akit nagyon régen, vagy talán még sosem láttunk így beszélni és mosolyogni.”
Ez az együttes jelenleg nem csapat, hanem csoport, véli a szerző.
A támadó középpályásként bevethető Danilo Krevszun idén nyárig a Borussia Dortmund második csapatát erősítette.
Stanko nyolc, Elver hét gólig jutott a felkészülési mérkőzésen.
Az ETO FC-től nemrég igazolt Vitális Milán nem lesz ott a BL-selejtező utolsó körében a bolgár Levszki Szófia ellen az AEK keretében.
Második felkészülési mérkőzését játszotta Per Johansson gárdája pénteken kora délután. Az Audi ETO vendége a HC Podravka volt.