Röplabda: hibátlan U16-osok
Másodosztályban szereplő együttesünk a hétvégi forduló során mindkét mérkőzését megnyerte.
4545 hír · oldal 129 / 182
Másodosztályban szereplő együttesünk a hétvégi forduló során mindkét mérkőzését megnyerte.
A magyar csapat nyolcadik lett a nemzetek pontversenyében.
Mindkét játékos karrierje első gólját szerezte a magyar válogatottban.
Ezúttal nem lett kiütés, de az olaszok Bolognában is legyőzték a törököket.
Most sem kaptak gólt, és maradtak a csoport élen az északírek, de nem lehetnek elégedettek.
Gheorghe Hagi csapata négy meccs után pont nélkül, –10-es gólkülönbséggel áll.
„Azt meg végképp nem, hogy meg is szerzem az első gólomat. Leírhatatlan ilyen közönség előtt, akik elkísértek ide is.”
Egy pocsék első félidő után Tóth Milán és Csinger Márk góljai hozták a 2-1-es győzelmet, most nem lehetett panasz a szerencsére.
Sorozatban második meccsét nyerte Marco Rossi együttese a Nemzetek Ligájában.
Hiába egyenlített a vendéglátó a hajrában, két percre rá jött a mieink válasza Marco Rossi 90. meccsén. A három pontnak köszönhetően a magyar válogatott feljött a csoport második helyére.
NS-SZAKÉRTŐ. „Nemcsak ezen a mérkőzésen, hanem mind a négy NL-meccsen. Örülök, hogy van lelke a csapatunknak.”
A listában a kezdőjátékosok mellett azok szerepelnek, akik csereként legalább 20 percet játszottak.
Újra az ukrán válogatottal csapott össze a Marco Rossi vezette nemzeti együttes, újra három pontot szerzett a magyar csapat.
A 2007-ben alapított Gulyás István-vándorserleget az MTSZ új elnöke, Dr. Szőcs Árpád László, Gulyás István versenyigazgató és lánya, Gulyás-Szabó Gréta adták át.
Válogatott teniszezőnk ezúttal a spanyolországi Vigóban rendezett World Tennis J200-as versenyen diadalmaskodott párosban.