Özbas Szofi másodszor is Európa-bajnok!
Özbas Szofi megvédte Európa-bajnoki címét, Pupp Réka az ötödik, Gyertyás Róza és Vég Zsombor pedig a hetedik helyen végzett a Tbilisziben megrendezett Európa-bajnokságon.
315 hír · rovat: „Cselgáncs” · oldal 13 / 13
Özbas Szofi megvédte Európa-bajnoki címét, Pupp Réka az ötödik, Gyertyás Róza és Vég Zsombor pedig a hetedik helyen végzett a Tbilisziben megrendezett Európa-bajnokságon.
A hétvégén újra óriási sikerrel rendezték meg Közép-Európa egyik legnagyobb utánpótlás judoversenyét, a Budapest-kupát, amelyen ezúttal több mint ezernégyszáz judoka tette próbára felkészültségét.
Felhívjuk a figyelmet a Magyar Edzők Társasága két eseményére, továbbá arra, hogy kiírásra került az idei Mesteredzői és Életmű Díjra való pályázási és jelölési lehetőség.
Felkerült az Európai Judo Szövetség honlapjára a három napos győri utánpótlás fesztivál, az U14-es és U16-os korcsoport számára kiírt European Judo Hopes versenykiírása, az eseménynek az Olimpiai Sportpark ad majd otthont, s olyan világklasszisok tartanak majd szemináriumot rajta, mint Nakamura Miszato és Telma Monteiro.
Pirbus-Gróf Nóra és Farkas Zóra az ötödik helyen végzett a Bielsko-Bialában megrendezett ifjúsági Európa-kupa viadalon, a mieink utolsó válogatóversenyén.
Huszonhét ország kétszáznyolc párosa – köztük öt magyar duó – indult a hétvégén Szarajevóban megrendezett formagyakorlat Európa-bajnokságon. A magyar katások közül két korosztályos páros is a negyedik helyen végzett.
Vasárnap a Magyar Sport Házában tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Judo Szövetség, a tagság a következő – kivételesen csak két és fél éves – ciklusra az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztiánt választotta elnökéül.
Ünnepélyes keretek között nevezték el a KSI SE judotermét dr. Hetényi Antal Gáborról, a klub legendás edzőjéről, szakosztályvezetőjéről, az 1972-es müncheni olimpia ötödik helyezett judósáról.
Százhuszonöt magyar judoka vett részt edzőjével együtt a hétvégi győri Judo Hopes viadalon, amelyen a mieink remekeltek: kilenc arany-, tíz ezüst- és tizenöt bronzéremmel szerezték meg az éremtáblázat első helyét.
Fényes magyar győzelemmel, négy dobogós eredménnyel ért véget számunkra a Szarajevóban megrendezett felnőtt Európa-kupa viadal, amelyen huszonegy ország kétszáznegyvenkilenc judósa vett részt a mögöttünk hagyott hétvégén.
A hétvégén Grazban rendezték meg a junior Európa-kupa sorozat újabb állomását, amelyen a mieink harmincöt fővel képviseltették magukat, közülük Kollár Sebestyén ismét felállhatott az Ek-dobogóra.
Tizennégy súlycsoportban hirdettek magyar bajnokot a Budaörsön megrendezett felnőtt egyéni országos bajnokságon, amelyen Pupp Réka megszerezte tizedik elsőségét.
Életének hetvenötödik esztendejében elhunyt Szabó Ödön László, a Szatymazi Sportegyesület örökös tiszteletbeli elnöke, a szatymazi egyesület judoszakosztályának alapítója, aki a sportágért végzett áldozatos munkákáért 2023-ban átvehette a Magyar Judo Szövetség elismerését, a Magyar Judóért díj ezüst fokozatát.
A hétvégén Berlinben rendezték meg a junior Európa-kupa sorozat újabb állomását, amelyen a mieink húsz fővel képviseltették magukat, közülük Vég Luca felállhatott az Ek-dobogóra.
Remekül kezdték a mieink az olimpiai kvalifikációs sorozatot: Pupp Réka és Gyertyás Róza egymás között döntött a mongóliai Grand Slam-viadal 52 kilogrammos bronzérméről.