Görkorcsolyás takarítóbrigád és dinamikus lezárások: így adják vissza perceken belül az utakat a forgalomnak a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Összehangolt logisztikával, a mezőnnyel párhuzamosan haladó takarítógépekkel és egy profi görkorcsolyázókból álló különítménnyel is készül a hétvégére a Budapest Sportiroda. A 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál az év legnagyobb hazai szabadidősport-eseménye, a fő távra nevező egyéni maratonisták száma átlépte a 10 000 fős lélektani határt. A szervezők célja pedig az, hogy a tízezres mezőny biztonságos versenye mellett a városi közlekedés is a lehető legzökkenőmentesebben haladjon, az utakat pedig azonnal tisztán vehessék vissza a közlekedők.
A szombati és vasárnapi futamok Budapest világörökségi szakaszait érintik, a BSI és a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonban idén is dinamikus zárási rendszert alkalmaz: a kordonokat és útzárakat csak a mezőny közvetlen érkezése előtt húzzák ki, és amint az utolsó futó is elhagy egy adott szakaszt, a záró járművek és a takarítóegységek mögött haladéktalanul feloldják a korlátozást.
Versenyzők a mezőny végén: guruló takarítóbrigád a frissítőpontokon
Egy ekkora léptékű városi versenyen a legnagyobb logisztikai feladatot a frissítőállomások jelentik, ahol percek alatt több tízezer papírpohár és hulladék gyűlik össze. A BSI a MOHU-val együttműködve úgy alakította ki a folyamatot, hogy a tisztítás már közvetlenül az utolsó futók léptei mögött elkezdődjön.
A mezőny záróvonalában seprűs- és locsolókocsik, valamint szelektív hulladékszállítók dolgoznak, a frissítőpontok környékét pedig egy különleges sportolói alakulat takarítja el: a feladatra a BudaSkate SE gyorsasági görkorcsolyázói álltak be. A profi versenyzők – köztük Európa-kupa- és GP-győztes fiatalok – gurulva, nagy sebességgel és lendülettel gyűjtik össze az eldobott hulladékot, így a mezőny elhaladása után alig néhány perccel már tiszta, a gépjárműforgalom számára azonnal és biztonságosan használható aszfaltot adnak vissza a városnak.
Közlekedési tanácsok és a rendezvényközpont lezárása
A szervezők és a BKK arra kérik a közlekedőket, hogy a hétvégén ne megszokásból vezessenek, a belvárosi célpontok eléréséhez pedig elsősorban a kötöttpályás járatokat – kiváltképp a metróhálózatot – válasszák, és indulás előtt tájékozódjanak a BudapestGO alkalmazásban.
A forgalomkorlátozások teljes körű, hivatalos menetrendje
Valamennyi lezárt útszakaszt az utolsó futók elhaladását és a takarítást követően haladéktalanul megnyitnak.
1. Szombati lezárások (2026. október 10.) – a változás kezdetének sorrendjében:
Pázmány Péter sétány (Műegyetem rakpart és Dombóvári út között): 6:00 – 18:00 (a fent említett építési bontási rend szerint)
Budai alsó rakpart (Dombóvári út és Halász utca között): 7:00 – 14:30
Pesti alsó rakpart (Garibaldi utcai lehajtó és Közraktár utca között): 7:00 – 11:30
Bem rakpart (Halász utca és Jégverem utca között): 9:00 – 10:00
Clark Ádám tér (Fő utca és Lánchíd között): 9:00 – 10:00
Eötvös tér (Lánchíd és Pesti alsó rakpart között): 9:00 – 10:15
Fő utca (Jégverem utca és Clark Ádám tér között): 9:00 – 10:00
Jégverem utca (Bem rakpart és Halász utca között): 9:00 – 10:00
Lánchíd (Clark Ádám tér és Eötvös tér között): 9:00 – 10:15
Műegyetem rakpart: 9:00 – 17:00
Fővám tér (Szabadság híd és Közraktár utca között): 9:15 – 10:30
Szabadság híd (déli forgalmi és villamospálya, Szt. Gellért tér és Fővám tér között): 9:15 – 10:35
Szt. Gellért tér (Műegyetem rakpart és Szabadság híd között): 9:15 – 10:35
Dombóvári út (Pázmány Péter sétány és Budafoki út között): 10:35 – 11:25
Egry József utcai felhajtó (Műegyetem rakpart és Budai alsó rakpart között): 12:00 – 14:30
2. Vasárnapi lezárások (2026. október 11.) – a változás kezdetének sorrendjében:
Budai alsó rakpart (Pázmány Péter sétány és Üstökös utca között): 6:00 – 13:30
Pázmány Péter sétány: 6:00 – 18:00 (a rendezvényközpont bontási munkái miatt 20:00-ig zárva)
Pesti alsó rakpart: 6:30 – 15:45
Alagút utca (Attila út és Clark Ádám tér között): 9:00 – 10:15
Andrássy út (Oktogon és Bajcsy-Zsilinszky út között): 9:00 – 11:00
Apród utca (Ybl Miklós tér és Attila út között): 9:00 – 10:00
Attila út (Apród utca és Alagút utca között): 9:00 – 10:15
Bajcsy-Zsilinszky út (József Attila út és Alkotmány utca között): 9:00 – 11:00
Clark Ádám tér: 9:00 – 10:15
Eötvös tér: 9:00 – 11:00
József Attila út: 9:00 – 11:00
Lánchíd: 9:00 – 10:15
Széchenyi István tér: 9:00 – 10:20
Várkert rakpart (Döbrentei téri felhajtó és Ybl Miklós tér között): 9:00 – 10:30
Ybl Miklós tér: 9:00 – 10:00
Fővám tér (Szabadság híd és Közraktár utca között): 9:20 – 15:45
Szabadság híd (déli forgalmi és villamospálya): 9:20 – 15:00
Szt. Gellért tér: 9:20 – 15:00
Dombóvári út (vasút oldali forgalmi sávok, Pázmány Péter sétány és Fehérvári út között): 9:30 – 11:30
Műegyetem rakpart: 9:30 – 15:00
Árpád fejedelme útja: 9:40 – 12:45
Üstökös utcai rakparti felhajtó: 9:55 – 12:15
Árpád híd déli oldal (2 forgalmi sáv): 10:10 – 13:30
Margitszigeti lehajtó: 10:10 – 13:00
Serfőző utca (Árpád fejedelme útja és Árpád híd között): 10:10 – 12:45
Erste székház melletti kis utca: 10:20 – 13:40
Hajós Alfréd sétány (Margitsziget központi út és Rendőrség útja között): 10:20 – 13:20
Margitsziget központi út: 10:20 – 13:20
Moszkva sétány a Duna Aréna oldalában (Erste székház melletti kis utca és Népfürdő utca között): 10:20 – 13:40
Népfürdő utca: 10:20 – 14:00
Rendőrség útja (Hajós Alfréd sétány és Margitsziget központi út között): 10:20 – 13:20
Vizafogó utca: 10:20 – 13:40
Jászai Mari téri északi rakparti lehajtó: 10:40 – 14:15
Szt. István parki lehajtó: 10:40 – 14:00
Újpest rakpart (Szt. István parki lehajtó és Jászai Mari tér között): 10:40 – 14:10
Közraktár utca (Pesti alsó rakpart és Kinizsi utca között): 11:00 – 14:40
A vasárnapi maratoni futamokra a nevezés már lezárult, a szombati családi és szabadidős távokra viszont a helyszínen, a versenyközpont nyitvatartási idejében még van lehetőség nevezni.
A vasárnapi maratont a Telekom Live YouTube-csatornája élőben közvetíti.
Szerkesztett adás: https://www.youtube.com/watch?v=oPYDtGRliaw
Rajt és cél: https://www.youtube.com/watch?v=v--LLo8G63k