Sporthírek

Sporthírek

400 hír · csak UP · oldal 15 / 16

Magyar Darts ·2026. 06. 26. 23:00 ·Darts utánpótlás

Balogh Dávid duplázott - UP harmadik forduló

Az első kettőhöz hasonlóan a Honvéd Vívócsarnokában rendeztük meg a Steel Utánpótlás Nemzeti Bajnokság harmadik fordulóját is. A jól megszokott koronavírus-teszteléseket követően hamarosan el is kezdődött a verseny, ahol az ifjúsági fiúk, lányok, a serdülők, illetve gyermek, valamint páros kategóriában avattuk napi győzteseket.

UP
Magyar Darts ·2026. 06. 26. 23:00 ·Darts utánpótlás

Magyar–osztrák Youth Challenge Balatonlellén

Manapság már az nagy szó, ha egy nemzetközinek szánt esemény zökkenőmentesen lezajlik akár külföldiek nélkül is – hát még ha határokon túli vendégek is érkeznek. Nos, az idei International Youth Challenge részünkről rendben lement június 11. és 13. között Balatonlellén, méghozzá osztrák sportbarátaink részvételével, akik hat ifjú versenyzővel tették tiszteletüket. Ezúton is köszönjük szépen nekik, hogy vállalták az eljövetelt, az azzal járó minden macerával, például a hazaút előtti koronavírusteszteléssel együtt. Jelentjük, mindenki negatív lett.

UP
Magyar Darts ·2026. 06. 26. 23:00 ·Darts utánpótlás

UP: Borbély András két kategóriában is nyert az utolsó előtti játéknapon

Hosszas helyszínkeresés után ismét a Smile DC klubhelyiségére esett a választás, és ezzel mindenki jól járt, mert remek volt a szervezés az idei utánpótlás-bajnokság negyedik fordulója során. Hosszú, több mint négy hónapos szünet után folytatódott a pontvadászat, a nyári vakáció azonban nem rendezte át az erőviszonyokat: az ötből két kategóriában is ugyanaz nyert, mint az előző játéknapon. A mostani legnagyobb nyertese Borbély András lett, aki az ifjúsági egyéni mellett Kovács Álmos oldalán a páros versenyszámot is megnyerte, ő tehát most két aranyéremmel térhetett haza. Neki is köszönhető, hogy a legnépesebb egyéni kategóriában, az ifjúsági fiúkéban a legélesebb a küzdelem a végső győzelemért: Balogh Dávid már csupán négy ponttal vezet a hozzá hasonlóan két fordulót megnyerő pápai fiatalember előtt, és matematikailag még a két szombathelyi titánnak, a harmadik helyezett Ágoston Károlynak és a negyedik Dobos Dávidnak is van esélye a 2021-es bajnoki címre.

UP
Magyar Darts ·2026. 06. 26. 23:00 ·Darts utánpótlás

UP: Borbély András és Papp Rajmund duplán örülhetett a záráskor

Október 16-án, szombaton véget ért az idei steel utánpótlás-bajnokság: az ötfordulós pontverseny utolsó állomása Budapest volt, azon belül a Honvéd vívócsarnoka a harmadik ilyen játéknapnak adott otthont – a másik kettőt is a fővárosban rendeztük 2021-ben, a Smile Darts Club és a Kinizsi TTK látta még vendégül ezt a roppant fontos sorozatot. A fiatalok ugyanis mindig fontosak, de most különösen, amikor rengeteg reményteljes játékost tudunk felvonultatni szinte minden korosztályban, a legtöbbet az ifjúsági fiúk között, akik ugye a legközelebb állnak korban a felnőttekhez. Törik is már a borsot javában a „nagyok” orra alá, amikor közöttük indulnak, Papp Rajmund például negyedik tudott lenni az ottani kétévesre nyújtott pontvadászatban, Borbély András pedig döntőt játszhatott a Magyar Kupában. Ezen a napon is jutott siker mindkettőjüknek: előbbi megnyerte az ötödik forduló egyéni versenyszámát és Helfrich Patrik oldalán – valamint az Ágoston Károly, Budavári Zsombor kettőssel holtversenyben – bajnok lett a párosok között, míg utóbbi Kovács Álmossal megnyerte az ötödik forduló páros versenyszámát, és összesítésben mindenkit maga mögé utasított egyéniben.

UP
Magyar Darts ·2026. 06. 26. 23:00 ·Darts utánpótlás

Borbély András duplázott a harmadik utánpótlás bajnoki fordulón

Az utánpótlásé a legelőrehaladottabb az idei bajnokságaink közül: már a harmadik fordulót bonyolítottuk le április második szombatján a KöKi Terminálban, az ott székelő Snooker Terminál elnevezésű – nem csak – dartsos klubnak köszönhetően. Miközben ugyanabban a tágas teremben a háttérben az egész hétvégén zajlott a soft csapatbajnokság, fiataljaink a szokásos öt kategóriában mérették meg magukat: az ifjúsági fiúknál Borbély András diadalmaskodott, az ifjúsági lányoknál Sipos Dorina, a serdülő fiúk között Szoták Balázs, a gyermekek kategóriájában ifj. Dubnicz Péter, majd a szokásos páros versenyben a ritkán veszítő Borbély András, Kovács Álmos kettős maradt veretlen. Valamiért ez a forduló egy darabig nem látszott a versenynaptárban, így sokak számára meglepetés volt az időpont, ezért elnézést kérünk, amiért nem volt megfelelő a kommunikáció, egyszersmind köszönjük mindenki rugalmasságát, aki így is el tudott jönni. Reméljük, senki sem bánta meg!

UP
Utolsó futások (60 forrás)
  • OK 24hu 27 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK 444 15 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK asztalitenisz 6 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK atletika 10 hír 2026. 08. 16. 08:02
  • OK badminton 10 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK birkozoszov 5 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK blikk 25 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK boxing 8 hír 2026. 08. 16. 08:02
  • OK bringasport 10 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK chess 16 hír 2026. 08. 16. 08:02
  • OK csakfoci 19 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK diving 12 hír 2026. 08. 16. 08:05
  • OK duol 10 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK email 11 hír 2026. 08. 16. 08:05
  • OK fradi 8 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK hockey 78 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK hunbasket 12 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK hunfencing 15 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK hunrowing 10 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK hunshooting 9 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK hunskate 7 hír 2026. 08. 16. 08:02
  • OK hunswim 10 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK huntennis 10 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK hunvolley 22 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK hvg 20 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK index 30 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK infostart 20 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK jegkorong 8 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK judo 281 hír 2026. 08. 16. 08:02
  • OK kajakkenusport 14 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK karate 10 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK kisalfold 10 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK m4sport 60 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK magyardarts 10 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK magyarnemzet 20 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK mandiner 20 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK matsz 17 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK mkosz 10 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK mksz 12 hír 2026. 08. 16. 08:02
  • OK mlsz 100 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK mtk 10 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK mvsi 8 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK nb1 19 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK nemzetisport 52 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK origo 75 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK pentathlon 10 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK puskas 30 hír 2026. 08. 16. 08:05
  • OK sandorkaroly 3 hír 2026. 08. 16. 08:00
  • OK sportposzt 23 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK squash 5 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK sulyemelok 10 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK tajfutas 15 hír 2026. 08. 16. 08:02
  • OK tatabanyaisc 139 hír 2026. 08. 16. 08:02
  • OK telex 10 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK triatlon 16 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK ute 20 hír 2026. 08. 16. 08:01
  • OK vkla 30 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK waterpolo 15 hír 2026. 08. 16. 08:03
  • OK wbasket 10 hír 2026. 08. 16. 08:04
  • OK wtftaekwondo 20 hír 2026. 08. 16. 08:01